Sokkoló randi:
Régóta tetszett egy srác és összeakartam jönni vele. Az egyik barinőm a szomszédja volt és azt mondta összehoz vele.Sikerült! MSN-en kezdtem beszélgetni vele, totál bejöttünk egymásnak, örültem, mint majom a farkának, megbeszéltük a talit is hamarosan. Élőben aztán az történt, hogy nem ismertem meg, csak bámultam rá... kiderült, hogy a barátnőm félreértette, hogy kivel kéne összejönnöm, mert a másik szomszédjának is ugyanaz a keresztneve.
Na,de tanár úr:
Úgy van összecsapva a lányöltöző,hogy a padok,és avval szemben az ajtó.És voltam olyan okos,hogy először a tesigatyámat,majd a cipőmet vettem le.És mivel már késésben voltunk, így le akartam venni a pólómat, hogy felvegyem a tesipólómat. Akkor hirtelen berontott az osztályfőnök (ő a tesitanár), és a pólóm a nyakamban volt. Ő csak nézett, én sikítottam. Majd kirohant, és mondta, hogy sorakozzunk. A lányok jól kiröhögtek, én meg ott zavarodottan, kínosan álltam mint egy marha... Nagyon gáz volt...
Egy ágyban a töri tanár fiával:
Még múlt nyáron történt,hogy töritáborba mentük az iskolával.Természetesen a kiszemelt fiú a töritanár fia volt. A második éjjel kitaláltuk a barátnőimmel, hogy átlopódzunk a fiúk szobájába, ami egy szinttel feljebb volt, hogy beszélgessünk, kártyázzunk, ilyenek. Már eltelt több mint fél óra. Közben mások is átmentek a többi szobába. Valaki visszaindult a saját szobájába, mire a töritanár felkelt, és benézett minden szobába, hogy mindenki a helyén van-e. A lány épp leért, de mi pont nem tudtunk leslisszolni. Ahol mi voltunk, abban a szobában volt a töritanár fia is. Hallottuk hogy nyílik az ajtó, és mivel az ágyon voltunk, nem tudtunk mit csinálni, bebújtunk a takaró alá. Persze lebuktunk, és haza kellett mennünk a táborból :S:S LL
Mint egy rossz romantikus vígjáték:
Körülbelül 2 éve történt,hogy keresztapámék esküvőjére voltunk hivatalosak. Koszorúslány voltam, és úgy ment az esküvő, hogy fel lesz véve, meg minden..Na itt volt a probléma. Mentünk egyenesen és szórtuk a szirmokat az egyik barátnőmmel. Amikor a kamerás pont ott állt előttünk és nem figyeltem rá, mert arra összpontosítottam hova szórjam a szirmokat, telibe lefejeltem a kamerát mire mindenki meredten bámult rám...és még fájt is :S A leggázabb, hogy még látszik is a felvételen (ami vagy 200 embernek megvan) hogy lefejelem a kamerát :S:S
Can I help you?:
Itt lakom a belvárosban szivében és hát, elég gyakran látok luxusautókat. Egyik nap épp mentem suliba, amikor megláttam 1 annyira csúcsszuper autót és hát le volt állítva a motor, gondoltam senki sem ül benne. Ezért hát, közelebb mentem megnézni, de figyeltem, hogy senki ne legyen az utcán a közelben.Miután kívülről jól megnéztem, közel hajoltam az üveghez, hogy a belsejét is szemügyre vehessem, de le volt sötétítve az ablak, ezért semmit sem láttam. Hirtelen az ablak elkezdett lehúzódni, én meg annyira megrémültem, hogy megdermedtem... Egy pasi hajolt ki. "Can I help you?"- kérdezte, én meg csak bambán a fejemet ráztam, aztán elmentem.
Convers cipők:
All Star Light
Anyag: bőr ár:21 990 Ft
All Star Light Anyag: bőr ár: 21 990 Ft
All Star Light
Anyag: vászon ár: 15 990 Ft
All Star Light Anyag: vászon ár: 15 990 ft
All Star Light
Anyag: bőr ár: 19 990 Ft
All Star Light
Anyag: bőr ár: 22 990 Ft
All Star Light
Anyag: pamut ár: 16 990 Ft